Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
közösségi portál
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvételt hirdet
A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok és a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek, továbbá a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és nemzetközi fórumokon, valamint más szervezetekkel való együttműködések során. A tagok részt vehetnek stúdiós pályázatokon, kiállítási lehetőséghez juthatnak, bekapcsolódhatnak a Stúdióban folyó műhelymunkákba, kedvezményesen vehetnek részt a Stúdió által szervezett portfolió-bemutatókon, programokon. A Stúdió tagkártyájával ingyenesen látogatható több múzeum, kiállítóhely, továbbá kedvezménnyel lehet igénybe venni több fotólabor szolgáltatását.
Ki jelentkezhet?
Várjuk mindazon 18-35 év közötti alkotók és elméleti szakemberek jelentkezését tagságunkba, akik elhivatottságot éreznek a fotográfia iránt és aktívan részt akarnak venni a Stúdió munkájában. Szakirányú végzettség nem feltétel. A Stúdióba 35 év feletti „pályakezdők” jelentkezését is várjuk. Sikeres felvételi esetén számukra 3 éves tagságot tudunk biztosítani.
Jelentkezési lap és tudnivalók letöltése
A jelentkezés módja
1. Az alkotók bemutatkozó portfolióval, kitöltött jelentkezési lappal és motivációs levéllel jelentkezhetnek. Digitális portfoliót (CD-t, DVD-t) csak abban az esetben fogadunk el, ha a munkák megvalósulási formáját, installálását kizárólag digitális módon képzeli el az alkotó, vagy a mű csak digitális formában dokumentálható (pl. web/blog/videó alapú mű, vagy fotográfiát is használó térbeli konstrukció/installáció digitális dokumentációja stb.).
A portfolió technikai kritériumai: az album/mappa 15-30 képet vagy nyomatot tartalmazzon. Célszerű feltüntetni a képek adatait:
A portfolióhoz csatolni kell az alkotó szakmai önéletrajzát is. A motivációs levél maximális terjedelme 1500 karakter.
2. A kurátorok, kutatók, szakírók szakmai önéletrajzzal, publikációs jegyzékkel, és/vagy két-három írással (kritika, esszé, tanulmány), egy max. 1500 karakter hosszúságú motivációs levéllel, illetve a kitöltött jelentkezési lappal jelentkezhetnek.
A jelentkezéseket 2013. szeptember 9-16. között személyesen lehet leadni az ArtBázison (1085 Budapest, Horánszky utca 25.) Nyitvatartási időben: hétfőtől péntekig 15 és 19 óra között. (A leadás 16-ára is érvényes!) Azok a jelentkezők, akik nem tudják személyesen elhozni az anyagukat, 2013. szeptember 16-ig postai úton is beküldhetik azt a következő címre: Magyar Fotóművészek Szövetsége, 1065 Budapest, Nagymező utca 20. A szeptember 16. után postai úton érkező jelentkezéseket nem áll módunkban figyelembe venni.
A felvétel menetrendje
A jelentkezéseket a Stúdió felvételi bizottsága bírálja el, amelynek tagjai:
A felvételi kétfordulós rendszerű: 2013. szeptember 18-án, az első körben a bizottság áttekinti és elbírálja a leadott munkákat. A második fordulóban, szeptember 20-án, az ArtBázison a továbbjutott, ígéretesnek ítélt pályázatok alkotóival személyesen is elbeszélgetünk. A végső döntésről, a felvételi eredményéről a jelentkezőket emailben értesítjük 2013. szeptember 23-ig.
A leadott anyagokat 2013. szeptember 23. és 25. között, 15 és 19 óra között lehet felvenni az ArtBázison. A postán elküldötteket, amennyiben felbélyegzett, megcímzett válaszborítékot tartalmaznak, visszaküldjük. A szeptember 25-ig át nem vett anyagokért felelősséget nem vállalunk, azokat nem tároljuk.
A jelentkezési lap a linkre kattintva letölthető.
Segítség a portfolió készítéshez (Barta Zsolt Péter fotóművész írásai):
Üdvözöljük a
Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója-on
© 2025 Created by FFS_creator. Működteti:
Profilkártyák | Jelentse észrevételét | Használati feltételek
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója –nak.
Csatlakozzon a(z) Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója hálózathoz