ÁTLÁTÁS

 

Elindul az Átlátás kiállítás sorozat 

Az Átlátás 2.0 a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója második alkalommal megrendezésre kerülő, tehetséggondozó projektje. A program célja, hogy az Átlátás-projektben résztvevő fiatal alkotókat és a pályájuk kezdetén álló kurátorokat professzionális szakmai lehetőségekhez juttassa, s hogy inspirálja a fotó médiumáról való gondolkodásra és alkotásra. A projektet az idei évben összesen 11 alkotó 7 kiállítása zárja, olyan non-profit és kereskedelmi galériákban, melyek már 2013 szeptemberében, a projekt kezdetén csatlakoztak az Átlátás csapatához.

A kurátor-alkotó párosoknak - néhol inkább csapatoknak - közel fél év áll rendelkezésükre, hogy létrehozzák közös munkájukat. Projektvezetőként fontos számunkra, hogy a programban résztvevők egy egyéni invenciókra építkező, mégis közösségi mechanizmusok alapján működő folyamatban vegyenek részt, mely biztosítja számukra a hosszútávú gondolkodás lehetőségét. A munkafolyamat során a résztvevők kurrens társadalmi, szociális, kulturális és esztétikai problémákra reflektálnak a fotó, és más vizuális médiumok segítségével. Azon túl, hogy a projekt közvetlenül hat a résztvevő alkotók és szakemberek szakmai előmenetelére, izgalmas keresztmetszetet ad a fotó mint művészeti médium társadalmi szerepeiről.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Átlátás kiállítás #2 **** A TERMÉSZETEN TÚL ***

"A városi ember természettől való eltávolodását dolgozza fel Martinkó Márk és Zagyvai Sári közös kiállítása, melyben a virtuális illetve mesterséges természet térnyerése körvonalazódik. A tárlat képei különböző technikák segítségével jelenítik meg a természetet úgy, hogy a valós helyszín, jelenség vagy természeti képződmény már csak nyomokban lelhető fel. Zagyvai Sári fotómontázsai olvasztótégelyei a világ legkülönbözőbb pontjainak: képeiben közel félszáz helyről fotózott, vizuálisan lenyűgöző természeti jelenségekről készült stockfotókat használ fel. Megrendezett „zöld pontokat” ábrázolnak Martinkó Márk fotói, melyek drámaian megvilágított kompozíciókban a természet disztopikus megjelenését ábrázolják a városban. Zagyvai montázsai, illetve Martinkó szkennelt növényei és videói nemcsak képek a természetről, hanem a virtuálissá vált természet leképezései is, s jól szemléltetik, ahogy a természetes környezet reprezentációvá redukálódik, s a valóság többszörös leképezéseként jelenik meg életünkben." (Török Tünde, a kiállítás kurátora)

A kiállítást megnyitja: Dancsuly Kriszta

Kiállító művészek: 
* Martinkó Márk
* Zagyvai Sári

Kurátor: 
* Török Tünde

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/596660587092713
2014. március 12., szerda, 19 h 
Helyszín: Viltin Galéria
1054, Budapest, Széchenyi utca 3.

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Átlátás kiállítás #1 **** RENDEZÉS ALATT *** 

Újraírható, kisajátítható, eltörölhető, szelektálható, megismételhető – a múlt „csinálhatóságának” ismerős tünetei. A Stúdió Galéria kiállításán szereplő három fiatal művész az idő átrendezhetőségével, a személyes és társadalmi emlékezet, tér és idő manipulálhatóságával foglalkozik. Teszik mindezt persze ártatlanul (?!): hol játékos iróniával, hol a megfigyelők objektivizáló nyugalmával nyúlnak bele az elmúlt vagy múló idő vonalába. A közelmúlt eldobott s mégis túlélő, megőrzött vagy ittragadt képei és egyéb tárgyi emlékei ezáltal új, kortárs narratívákba rendeződnek a kiállítótérben. Mit jelentenek gyermekkorunk analóg képei a digitális emlékezet és identitás korában? Hogyan olvassuk ismeretlenek évtizedekkel ezelőtt készült privát fényképeit? Hogyan fogyasztjuk az utcai kirakatok félpublikus terében továbbélő maradványokat? Lehetséges válaszok a Stúdió Galéria kiállítóterében, 2014. március 7-től április 4-ig.

A kiállítást Pfisztner Gábor esztéta nyitja meg.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1476605182560362


Kiállító művészek: 
* Bakonyi Zsuzsa
* Barcza Gergely
* Illés Katalin

Kurátor: 
* Kácsor Adrienn

Koord
inátor:
* Kozma Eszter

2014. márci
us 7., péntek, 19 h 
Helyszín: Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
https://www.facebook.com/fksestudio
Rottenbiller utca 35.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Átlátás  - eredmények - 2013 október 18

 

Megszülettek az Átlátás alkotói és kurátori válogatásának eredményei
- sok szeretettel köszöntünk mindenkit az Átlátás csapatában!
A következő kurátorok és művészek fognak egütt dolgozni a galériákkal:
Artbázis (kurátor: Zsámboki Miklós) : Horváth János és Rácmolnár MIlán
 
Casati Art Corner (k: Mucsi Mesi): Bartha Máté
 
Faur Zsófi Galéria (k: Juhász Anna): Neogrády-Kiss Barnabás
 
FKSE (k: Kácsor Adrienn): Bakonyi Zsuzsa, Barcza Gergely, Illés Katalin
 
Godot Galéria (k: Ruda Szandra): Szent-Iványi Réka
 
Várfok Galéria (k: Barkóczi Flóra): Hodosy Enikő
 
Viltin Galéria (k: Török Tünde): Martinkó Márk, Zagyvai Sári

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

ÁTLÁTÁS 2.0 pályázati felhívás fiatal kurátorok számára

 

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Átlátás 2.0 című projektjéhez szakmai múlttal rendelkező fiatal kurátorok jelentkezését várja!

 

Az Átlátás 2.0 projektről:

Az Átlátás 2.0 a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 2011/2012-es programjának folytatása, egy többállomásos kiállítássorozat, melynek célja, hogy professzionális szakmai lehetőségekhez juttassa az FFS alkotóit és programban résztvevő fiatal kurátorokat.

Lehetőséget biztosít számukra egy hosszabb távú együttműködésre, melynek során a kiválasztott kurátorok és alkotók közös munkájukat több hónap alatt készíthetik el. A projekt kimondottan arra koncentrál, hogy egy kiállítás kitalálása, felépítése, elméleti és gyakorlati vonzatai megosztva, alkotó és kurátor közös munkájaként valósuljanak meg, illetve, hogy olyan képességek gyakorlását segítse elő, mely egy kiállítás létrejötte során felmerülhetnek: időmenedzselés, tervezés, térben való gondolkodás, munkafolyamatok prezentálása és dokumentálása, valamint a kommunikáció, közös párbeszéd elősegítése.

Éppen ezért olyan fiatal, tapasztalattal rendelkező kurátorok jelentkezését várjuk, akik készek egy ilyen típusú, körülbelül fél évet igénybe vevő közös munkára. A programban résztvevő kurátorokat pályázati úton választják ki a kiállítóhelyek képviselői és a projekt FFS-es koordinátorai. (Az alkotói pályázatokat a kurátorok, a galeristák és a projekt vezetői közösen zsűrizik egy későbbi időpontban.)

Minden kiállítás egy kurátor és egy alkotó/alkotócsoport közös munkája során valósul meg; a projektidőszak során a kurátornak és az alkotónak közös, zártkörű prezentációt kell készítenie a munkafolyamatról, annak alakulásáról. A kiállítások 2014 márciusában és áprilisában, egymást követve nyílnak meg.

Jelentkezés módja, határideje:

 

- szakmai önéletrajz

 

- motivációs levél (max. 2000 karakter)

 

Figyelem! Az Átlátás-projekt korábbi résztvevői az idei programban való részvételre nem pályázhatnak!

 

A pályázat leadási határideje 2013. október 4. éjfél. A határidőn túl beérkező pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

 

A jelentkezéseket az ffslevelek@gmail.com e-mail címre várjuk!

 

A kurátori pályázat eredményének várható kihirdetése: 2013. október 8.

 

A kurátorok munkáját az FFS projektenként 25 ezer forinttal támogatja.

 

Résztvevők:

 

Art Bázis - Telek Balázs

Casati Art Corner Galéria - Gyenge Nóra, Erdős Gábor

Faur Zsófi Galéria - Faur Zsófi

Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület - Flohr Zsuzsi

GODOT Galéria - Kozák Gábor

Várfok Galéria - Kovács Krisztina

Viltin Galéria - Somosi Rita

Az Átlátás 2.0 projekt vezetői: Barta Edit és Trembeczki Péter

 

További információ a fenti emailcímen, illetve az info@ffs.hu-n kérhető Barta Editnél.

 

A kiírás időpontja: 2013. 09. 18.

 

ÁTLÁTÁS 2.0 alkotói pályázat - felhívás FFS tagok számára

 

Az Átlátás 2.0 a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 2011/2012-es projektjének folytatása, egy többállomásos kiállítássorozat, melynek célja, hogy professzionális szakmai lehetőségekhez juttassa az FFS alkotóit és programban résztvevő fiatal kurátorokat.

A pályázatra projekttervet, szinopszist, munkatervet, vázlatokat lehet beadni, mindenfajta tartalmi vagy formai kötöttség nélkül. Tartalmában egy-egy problémára koncentráló, összefüggő, átgondolt sorozatok terveit várjuk, nem kialakult kiállítási koncepciót.

Az alkotói pályázatra egyénileg ill. 2-3 főből álló alkotócsoporttal egyaránt lehet pályázni. Minden kiállítás egy alkotó/alkotócsoport és egy kurátor közös munkája során valósul meg. A projektidőszak során a kurátornak és az alkotónak közös zártkörű prezentációt kell készítenie a munkafolyamatról, annak alakulásáról. A kiállítások 2014 márciusában és áprilisában, egymást követve nyílnak meg. A sorozat elkészítésére, vagy befejezésére kb. fél év áll rendelkezésre.  

 

Az alkotói pályázatokat a kurátorok, a galeristák és a projekt vezetői közösen zsűrizik.

 

Résztvevők:

Art Bázis - Telek Balázs

Casati Art Corner Galéria - Gyenge Nóra, Erdős Gábor

Faur Zsófi Galéria - Faur Zsófi

Fiatalok Képzőművészeti Stúdiója - Flohr Zsuzsi

GODOT Galéria - Kozák Gábor

Várfok Galéria - Kovács Krisztina

Viltin Galéria - Somosi Rita

 

A tervek kivitelezését – amennyiben a zsűri elfogadja – az FFS projektenként 50 ezer forinttal támogatja. A kapott támogatással tételesen el kell számolni. A támogatás felhasználható bármilyen, a fotózással, vagy az installálással kapcsolatos anyagköltségre.

 

A pályázat leadási határideje: 2013. október 11. éjfél. A határidőn túl beérkező pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

- a terv részletes írásbeli beszámolóját, és az esetleg már készen lévő vázlat képeket

- az alkotó munkásságát tartalmazó portfóliót

- a kitöltött pályázati adatlapot

A leadásra csak papíralapú pályázatokat és portfóliót fogadunk el. A pályázati anyagokat e-mailben is várjuk, 2013. október 11-én éjfélig a következő címre: ffslevelek@gmail.com

 

Az alkotói pályázatokat a kurátorok, a galeristák és a projekt vezetői közösen zsűrizik, a zsűrizés napjának várható időpontja: 2013. október 14-16 között.

A zsűrizésnél lehetőség nyílik arra, hogy a pályázó az anyagát saját maga mutassa be, beszélhet róla, prezentálhat projektorral, meggyőzheti a zsűrit szóban. Ez esetben sem mentesül a pályázó a korábban leírt pályázati feltételektől, leadási határidőtől, és formától.

A pályázatokat a Magyar Fotóművészek Szövetségének irodájában (Cím: Budapest VI., Nagymező u. 20. I. emelet) lehet leadni, hétköznaponként, munkaidőben. (Sz, Cs 15-19:00, P 11-15.00)

Figyelem! A pályázatra csak aktív, tagdíjat fizető FFS tagok pályázhatnak. Az Átlátás-projekt korábbi résztvevői a programban való részvételre nem pályázhatnak!

A pályázat részleteiről érdeklődni Barta Editnél lehet az alábbi e-mail címen: ffslevelek@gmail.com

 

A pályázati adatlapot INNEN tölthetitek le.
-------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 


A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója kiállítássorozata – 2011/2012.

Beindult a projekt hivatalos weboldala:

www.atlatas.hu

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója legfontosabb feladata, hogy a fiatal alkotókat és elméleti szakembereket pályájuk elején professzionális szakmai lehetőségekhez juttassa. Felismerve, hogy a fiatal alkotóknak és fiatal elméleti szakembereknek mennyire nehéz a szakmai pályájukat elkezdeni, megfelelő formában bemutatkozni, önálló kiállítással jelentkezni, 2011 legelején fogalmazódott meg egy olyan projekt ötlete, mely önálló kiállítási lehetőséget biztosít fiatal fotográfusoknak és kurátoroknak, akiket pályázat útján különböző kiállítóhelyek képviselői és a projekt menedzserei választottak ki.

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Oltai Kata kurátorral egy több galériát összefogó, többrészes kiállítás-sorozatot szervezett, melynek kezdettől fogva nem csupán az volt a célja, hogy létrehozzon hat kiállítást, hanem, hogy a szakma különböző szereplőit az együtt-gondolkozásra, kommunikációra, problémamegoldásra, térben-gondolkodásra, koncepció-hangolásra sarkallja.

Minden kiállítás egy alkotó és egy kurátor közös munkája során valósult meg, a rendelkezésre álló bő fél év alatt egy közös prezentációt is szerveztünk, melyen mindenki beszámolt addigi munkafolyamatáról, esetleges felmerülő kérdéseiről, problémáiról, így lehetsőég nyílt, hogy a hat kiállítás szereplőit: alkotók, kurátorok és a kiállítóhelyek képviselői egymás munkáit is nyomon kövessék.

A programban olyan kiállítóhelyek vesznek részt, melyek nyitottak egyrészt a fotóra, mint műfajra, nyitottak arra, hogy egy teljesen friss alkotóval dolgozzanak, illetve szempont az is, hogy lehetőség szerint a non-profit és a kereskedelmi szektorból egyaránt érkezzenek. Az Átlátás projekthez csatlakozó kiállítóhelyek a Demo Galéria, a Faur Zsófi Galéria, a Karton Galéria, a Liget Galéria, a Lumen Galéria és a Nessim Galéria.

---

Az FFS szeretettel meghívja Önt az első kiállításra, ahol a tárlaton kívül magát a programsorozatot is megnyitjuk.

Helye: Faur Zsófi - Panel Galéria, 1114 Budapest, Bartók Béla út 25.
Ideje: 2011. november 24, 19.00

---

Az FFS - ÁLÁTÁS projekt kiállításai:

 

2011. november 24. 19.00
Trembeczki Péter: Újratervezés
Faur Zsófi Galéria
kurátor: Gellér Judit

_____________________________________

2011. december 8.
Halász Dániel: Fogd a pénzt és fuss
Lumen Galéria
Kurátor: Stenczer Sári

_____________________________________

2012. január 12.
Kádár Levente, Kerekes Emőke
Demo Galéria
Kurátor: Stánitz Zsuzsanna

_____________________________________

2012. január 18.
Érmezei Lili Zoe, Kaulics Viola
ArtBázis Összművészeti Műhely
Kurátor: Meggyesházi Éda Manó

_____________________________________

2012. február 23.
Ív&Candie (Gáldi Vinkó Andrea, Szombat Éva): r.i.c chicks
Liget Galéria
Kurátor: Somosi Rita

_____________________________________

2012. március 22.
Ember Sári: Családfa nyáron
Karton Galéria
Kurátor: Benkő Zsuzsanna


A dátumok a kiállítások megnyitóit jelölik. Ahol az alkotók már meg tudták adni a kiállítás címét, jelöltük, a továbbiakban részleteket az FFS honlapján közlünk.

Az  FFS-Átlátás sorozat projektmenedzserei Oltai Kata, kurátor és Nánási László, az FFS korábbi titkára.

---

Az FFS honlapja: www.ffs.hu
Az MFSZ (FFS) titkársága: 1065 BP, Nagymező u. 20
Az FFS programjaiért felelős: Trembeczki Péter, titkár – trembe@gmail.com

© 2024   Created by FFS_creator.   Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek