A másik örökség, 2013

Sorozatomban a szocializmus térben megvalósult ideáit tettem meg vizsgálatom tárgyának. Az alapvető koncepió vagy szándék amivel a lakótelepeket és azok tereit kialakították olyan ideákat követtek, amely sok esetben a valóságtól igen messze álltak. Ennek lenyomatai és furcsa bizonyítékai ezek a szökőkutak, amelyek minden eleganciát nélkülöznek, és szinte eggyé válnak a szőnyegporoló és a szinte teljesen kivésett, mégis meghagyott kavics formájú emlékmű tárgyi mivoltával, ami önmagában paradox emlékműve társadalmunk amnéziás állapotának. Funkciójuk elvesztése által tulajdonképpen mind emlékművekké váltak az idők során, egy letűnt kor, egy feldolgozatlan ugyanakkor sokat hivatkozott kornak állítanak emléket, amely nem volt mentes a traumáktól, a kényszerektől, a közösségről alkotott rugalmatlan és hamis elképzelésektől és sajátos szabályrendszerektől.
Milyen hatással van ránk ez a tárgyi környezet amelyhez sokan már nem is tudnak élményeket kapcsolni, még akkor sem ha a közvetlen környezetükben élnek? Mi közünk van ehhez a hagyományhoz, és hogyan tudnánk megbirkózni vele?