Ha Isten is úgy akarja / Mozambik

A húsz millió lakosú délkelet-afrikai állam - egykori portugál gyarmat - az Indiai-óceán partján fekszik. Az országot alaposan megtépázta az 1994-ben lezáruló, húsz évig tartó polgárháború. Generációk nőttek fel szociális biztonságukhoz való joguktól megfosztva. Mozambikban a felnőttek fele máig nem tud írni és olvasni, az egészségügyben pedig a legsúlyosabb probléma, hogy már minden tizedik lakos HIV-fertőzött. A születéskor várható élettartam 40 év.

Aki teheti, dolgozik. Banca néven emlegetik azokat az egy-két négyzetméteres bódékat, ahol fodrász- és borbélyüzletüket, fotóstúdiójukat, vagy Coca Cola üvegbe rejtett bárpultjukat üzemeltetik nagy büszkeséggel. Mások bejáróként vagy őrként dolgoznak egy-egy gazdagabb család portáján. Méltóságteljesen élik hétközknapjaikat, pedig emberi mivoltukból adódóan akár több jog is megilletné őket. Bármerre járunk, az elnyűtt kifejezés mindig a fülünkbe jut: Ha Isten is úgy akarja. A mozambikiak nem panaszkodnak, körülményeiket megbékéléssel elfogadják. Sajnálattal vették tudomásul, hogy én egy olyan országból jöttem, ahol banán és ananász nem terem. Nehezen tudnák elképzelni enélkül az életet.

  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója –nak.

Csatlakozzon a(z) Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója hálózathoz

© 2024   Created by FFS_creator.   Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek