Merülés, 2013-14

“Arra ébredtem, hogy üres a markom. Irgalmatlanul üres, és a huzat csupa sós lé. Gyakorlatilag annyi történt, hogy amíg álmodtam, az ujjaim közt szétolvadt egy kristály. Amelyik, ha nem is tökéletesen, de mégiscsak megtörte a fényt.” – Bartis Attila


Számomra a világ és benne önmagam értelmezésében mindig is jelentős szerepet kapott a keresztény értékrend amelyben felnőttem. A képek által igyekszem megérteni és megmutatni hitem átalakulását, hogy miként közeledik ahhoz a ponthoz, ahol szétválasztható a gyermekkori ismeretektől és megszokott formáktól, így egyedivé, személyessé válik. Arra keresem a választ, hogy milyen arcot ölthet bennem ebben az átmeneti időszakban az Istennel való kapcsolat, és miként értékeli át életem egyes területeit. Olyan kollektívan beivódott gesztusok és jelképeket használok, melyek segítségével kifejezésre juttathatom személyes élményeimet, és egyúttal megtalálhatom a kapcsolódási pontokat egy olyan kulturális környezettel, melyben szokatlan az effajta hitvallás ábrázolása.
A sokszor sebezhetőséget, bizonytalanságot felmutató szimbólumok ellensúlyaként viszont fontos volt, hogy mindegyik mellett legyen valami, ami értelmezésüket kibővíti, sőt képes más irányba fordítani. Ebben a szerepben a fény jelent meg, mint összekötő elem, különböző formáival igyekeztem a képekkel kapcsolatos asszociációkat a transzcendencia felé terelni.