Munkások / Workers / Békéscsaba, Magyarország / Békéscsaba, Hungary / 2014

Rudimentary living in harmony with nature in domesticity as a starting off, came a long way through civilization for the mankind. Traditions are countinously overwritten by our accelarated, modern societies. Twenty-five years have passed since the fall of forty years of communism and ten years since Hungary joined the European Union. While the wealth of the upper class was methodically nationalised during socialism, soon after the fall of the iron curtain, thousands of people have lost their jobs due to the privatisation and selling-off of various factories, mines and agricultural associations. Employment offered by world-famous, age-old Hungarian factories and companies was cut. The historic turning points of political forms have brought significant changes, but despite previous hopes, we were unable to gain the economy level that was imagined. Though living standards increased in some ways the difference of income between the upper and lower classes has grown exponentially. Over the years, certain sections of the society, have reached a financial deadlock, which is difficult to dislodgement. While meandering on the border of reality and fantasy, today, the majority of the population awaits the arrival of better living conditions in a perplexed state of contradiction. The images of empty factory buildings and lands left to waste all cite the memories of the not so distant past. They remind the observer that emptiness and dysfunctional rule some regions which have fallen into state of isolation and constraint.

Kezdetleges, a természettel együtt élő és családias jellegű állapotától elindulva hosszú utat tett meg az emberiség a civilizáción keresztül. A hagyományok folyamatosan felülíródnak felgyorsult, állandó változásban lévő modern világunkban. Huszonöt év telt el a vasfüggöny leomlása és tíz év Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása óta. A rendszerváltást követően számos gyár, bánya és mezőgazdasági termelőszövetkezet került felszámolásra, sok ezren veszítették el a munkahelyüket, közülük sokan egy életre kiszorultak a munkaerőpiacról. Ezen történelmi fordulópontok jelentős fejlődést hoztak magukkal, ugyanakkor a magyarok többsége által korábban remélt mértékű gazdasági fellendülés egyelőre még várat magára. Bár sokaknak nőtt az életszínvonaluk, ez együtt járt az alsó és felső társadalmi rétegek közti jövedelmi különbségek folyamatos mélyülésével is. Az évek során a társadalom bizonyos rétegei egyfajta holtpontra jutottak, ahonnan nehéz a kimozdulás. A képek ennek a kuszán ellentmondásos állapotnak, ezeknek a sorsoknak a tükrei: szereplőik a valóság és a képzelet határán bolyongva, egy új, élhetőbb állapot bekövetkeztére várakoznak. Az üres gyárépületek, végső tárgyi megnyilatkozások és a parlagon maradt földek látványa mind a nem is oly távoli múltat idéző emlék. Arra emlékeztetik a szemlélőt, hogy a szorult helyzetbe került, elszigetelődött régiókban üresség és diszfunkcionalítás lett az úr. A természetes és épített struktúrák keveredésének végső határvidékeit kutatva kiindulópontokhoz juthatunk el, észrevehetjük és megérthetjük az emberi és tárgyi létezés törékenységét, mely a társadalom minőségi szintjének van alárendelve. A potenciális csend jelentős szerepet játszik a képekben, megszabadít a mindennapos rohanástól és zajtól, ezáltal egy átfogó nyugalmi állapotba kerülvén, belső és társadalmilag tudatos párbeszédek alakulhatnak ki a térről, melybe bele vagyunk kényszerítve.