FFS SZERDA, március 6.: A hazugság vizsgálata, Gerhes Gábor előadása/képvetítése

[FFS]

[...] A mûvészet elméleti, módszertani és gyakorlati mechanizmusaiban a reprezentáció kritikus megközelítése és újragondolása a nyolcvanas évektôl számít döntô fontosságú kérdésnek.  

[...] A modern fogyasztói kultúra tárgyai, helyei és szereplôi, a hétköznapok szubjektív tapasztalatai, a mûvészi intenciók és a tudományos módszerek együttesen teremtették meg azt a kritikai attitûdöt, amelyek már nemcsak a világ dolgaira, hanem azok reprezentációira, a reprezentációk konstruktív természetének elfogadására is hatást gyakoroltak. A módszertani tudatosság megvalósításával az egyedi mûalkotások mellett a mûvészet kulturális rendszerként (Geertz) is láthatóvá vált. Az új és megváltozott helyzet szükségszerûen hozott létre új szerepköröket és beszédmódokat. Ebben az elsôsorban narratív struktúrában a képek már nemcsak eszközök, hanem – más médiumokhoz hasonlóan – a kisajátítás, az átalakítás, az áthelyezés és a visszaszerzés sajátos mûfajai, melyek politikai és poétikai dimenzióval rendelkeznek. A vizuális és kulturális reprezentációban, a kulturális fordítás lehetôségekkel és kihívásokkal teli világában megszûnik a kívülállás, az egyértelmûség, eltûnnek a tisztán igaz és hamis relációk, és marad a kontextusról kontextusra változó jelentések és összefüggések hálója. 

[...]

Milyen kapcsolatban lehet két vadásztrófea az érzelmekkel – és vadásztrófeák-e egyáltalán? Honnan tudom a fekete-fehér fényképek alapján, hogy valóban megállt-e az óra, dördült- e a lövés [...], hullik-e a gyümölcs a fáról és vörös-e a nyúl [...]? Hiszen ezek „hihetô” ábrázolásához hangokra, színekre és mozgásra lenne szükség. Miért nem éles a ház képe, amikor ehhez minden technikai eszköz adott? És miként kerekedhet ki a tudás néhány mikroszkóp alá helyezett szigetelôszalag csíkból, és egy könyvtárszoba üresen tátongó polcairól? Amit a szemünkkel látunk, azt tényleg tudjuk és értjük, vagy csak elhisszük, feldereng valami emlék, esetleg zavarunkban csak kitalálunk valamit – amit idôvel „igaznak” vélünk? ––Frazon Zsófi