A kampány

A kampány
A kampány projekt során olyan kulcsszavakból indultam ki, mint az ellenkampány, hitelesség, etika, érzelmekre hatás, felelősség vállalás, befolyásolás, manipuláció, félrevezetés, terelés. Ezek a támpontok ugyanúgy megállják a helyüket mind a politikai, mind a reklámkampányok esetében. Én elsősorban az emberi reakciókkal, a szélsőségekkel foglalkoztam. Két csoportra osztottam az emberi érzelmeket, a fanatikusokra, akik megszállottan rajonganak, akik beleolvadnak a környezetükbe, teljesen átveszik annak auráját. A másik oldal a teljes semlegesség, az elzárkózás a külső hatások elől. Az olyan emberek világa, akik politika mentesen akarnak élni, akik szándékosan kizárják a külvilágot. Tudnak arról, hogy mi zajlik körülöttük, de nem akarnak róla tudomást venni, saját akaratukból vakok a világnak erre a részére. A projektemben ezt a semlegességet vizsgáltam, eszközöket keresve arra, hogyan tudják az emberek kizárni a kampány áradatát. A város különböző pontjain, forgalmas és kevésbé ismert helyeken borítottam le óriásplakátokat óriáslepedővel, azt kifejezve, hogy ezek a plakátok mennyire érdektelenek, mennyire jelentéktelenek. Mázsaszámra fordulnak elő mindennapi életünkben, és pont emiatt már könnyedén ki tudjuk zárni őket látóterünkből. A letakarás nemcsak ennek a szimbolikája, hanem a várakozásé, hogy mi történik, mikor lehull a lepel, vajon mit rejt a fehér vászon? De ez sem érdekel senkit... A projekt másik részében olyan fiatalokat fotóztam, akik szintén elzárkóznak a politika elől, részlegesen, vagy teljesen figyelmen kívül hagyják. Nem érdekli őket, nem akarnak a befolyása alá kerülni, akik már nem hisznek az ígéreteknek. Teljes elfordulás. Szándékos vakság.

  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója –nak.

Csatlakozzon a(z) Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója hálózathoz

© 2024   Created by FFS_creator.   Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek