ÁTLÁTÁS - Pályázat fiatal kurátorok részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS FIATAL KURÁTOROK SZÁMÁRA 

Az FFS Átlátás c. projektje keretén belül fiatal, de már némi szakmai múlttal rendelkező kurátorok jelentkezését várjuk.

Az Átlátás projektről:
A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget biztosítson fiatal fotósoknak és kurátoroknak együtt dolgozni. Kimondottan arra koncentrál, hogy egy kiállítás kitalálása, felépítése, elméleti és gyakorlati vonzatai megosztva, alkotó és kurátor közös munkájaként valósuljanak meg, illetve, hogy olyan skillek gyakorlását segítse elő, mely egy kiállítás létrejötte során felmerülhet: időmenedzselés, galéria térben való gondolkodás, tervezés, munkafolyamatok prezentálása és dokumentálása, valamint a kommunikáció, közös párbeszéd elősegítése.

Olyan fiatal, de már tapasztalattal rendelkező kurátorok jelentkezését várjuk, akik készek egy ilyen közös munkára, mely körülbelül fél évet vesz igénybe.
A sorozat elkészítésére, vagy befejezésére kb. fél év áll rendelkezésre. Szeptember és október folyamán a kurátornak és az alkotónak közös – zárt körű – prezentáció során kell beszámolnia a munkafolyamatról, annak alakulásáról, inkább a közös gondolkozást és problémamegoldást, kommunikációt elősegítve. A kiállítások novemberben kezdődnek és március végéig, egymást követve nyílnak meg. 

Szakmai önéletrajzot és 2000 karaktert nem meghaladó motivációs levelet kell elküldeni: 

ffsgaleria@gmail.com

A pályázat leadási határideje 2011 június 8.

A kurátori pályázat eredményének kihirdetése június 10. 
A kurátorok a galeristák és a projekt vezetői közösen zsűrizik az alkotói pályázatot június 15-én.

Résztvevők:
GODOT  Galéria - Kozák Gábor
KARTON  Galéria - Kozma Péter - Benkő Zsuzsanna
LIGET  Galéria - Várnagy Tibor
LUMEN Galéria - László Gergő  - Stenczer Sári
LUDWIGINZERT - Oltai Kata (work-in-progress)
NESSIM Galéria - Surányi Mihály - Meggyesházi Éda

Az Átlátás projekt vezetői: Oltai Kata és Nánási László.

További információ a fenti emailcímen, illetve az ffs.hu-n kérhető.

Megtekintések: 132

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója –nak.

Csatlakozzon a(z) Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója hálózathoz

© 2024   Created by FFS_creator.   Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek